"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)

2013. november 24., vasárnap

Adventi mézeskalács koszorú

Megsütöttük ma a lányokkal az év első mézeskalácsát, legalábbis karácsonyi hangulatban. Míg ők a kisebb sütiket díszítették, én elkészítettem az idei adventi koszorúnkat:


Fázisfotókat nem készítettem ugyan, de kis gyakorlattal rendelkező háziasszony szerintem simán el tudja készíteni :-) A tészta receptje itt érhető el.

Ez esetben a koszorúm alapja 4 nagyobb szívforma volt (kiszúró hiányában papírra megrajzoljuk a sablont, és annak segítségével kivágjuk a tésztából). Ezeket a tepsin egymás mellé tettem olyan közel, hogy érintkezzenek, így szépen összesültek! Kisebb szívecskéket, csillagot, hópelyhet is szaggathatunk, és a szívekhez illesztve azok is összesülnek :-) Ha kisült, várjuk meg, míg kihűlik teljesen, így tudjuk a legnagyobb biztonsággal - hogy ne törjön - áttenni tálcára.

A gyertyatartókat így készítettem:
két méretű pogácsaszaggatóval gyűrűket szúrtam ki a tésztából. Érdemes még nyersen hozzámérni a mécsesekhez, gyertyák méretéhez, hogy kicsit nagyobb belső átmérőt készítsünk, hogy sülés után is beleférjen a mécses.

A piros színt sima folyékony ételfestékkel értem el, kis pohárba kiöntöttem, és egy kisebb ecsettel vékonyat bekentem az alapot. Pár perc után megszárad, és lehet tovább dolgozni vele!

A gyertyatartót és az apróbb mézeseket az íróka mázával ragasztottam az alapra, és összeállítás után díszítettem ki.

Jó munkát kívánok hozzá! Öröm látni a boldogságot a gyerekek arcán, mikor az asztal közepére kerül, és meggyújtjuk a gyertyákat :-) Igazán megéri a fáradságot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...