"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 8., hétfő

Medvehagymás burgonyakrémleves

Burgonyakrémlevest eddig vagy "simán" vagy tárkonnyal ízesítve készítettem. Most viszont medvehagymát tettem hozzá, és úgy krémesítettem, hát valami isteni lett!! Annyira, hogy most fő a burgonya a mai leveshez :-)





Hozzávalók 4 főre:
  • 4 nagyobb burgonya
  • víz
  •  1 marhahúsleves kocka
  • 1 dl főzőtejszín
  • 2-3 ek sűrű tejföl
  • 10-12 levél medvehagyma

A burgonyát meghámozom, felkockázom, és sós, bő vízben puhára főzöm. Hozzádobom a leveskockát, elkeverem vele, majd a felaprított medvehagymával is főzöm egy percig. Ezután botmixerrel pürésítem, és pótolom a vizet, ha túl sűrű lenne.
A tejszínt kikeverem a tejföllel egy kis pohárban, és hozzákeverem a leveshez.

Sajtos pirítóssal tálaljuk, vagy levesgyönggyel.

Jó étvágyat!

2012. október 16., kedd

Egy tésztából kettőt, azaz lapított és lekváros-mákos lepény

A lapított egy tejfölös-krumplis leves kísérő, amit még a nagymamámtól tanultam. Nagyon szeretem, kiadós, laktató és finom! Savanyú bableves vagy savanyú krumplileves mellé szoktam sütni, de a maradék (ha van ilyen) egy pohár teával kitűnő vacsora.
A lekváros-mákos lepény pedig a desszert!




Hozzávalók a tésztához:
  • 80 dkg finomliszt
  • kb. 5 dl langyos tej
  • 4 dkg élesztő
  • 2 kk só
  • fél dl olaj
  • 2-3 db héjában főtt, közepes krumpli

Hozzávalók a lapítotthoz:
  • 1 nagy pohár tejföl

Hozzávalók a lepényhez:
  • ízlés szerint lekvár (de szilvalekvárral az igazi!!)
  • kis pohárnyi cukorral együtt darált mák


Két dl langyos tejhez adok egy tk cukrot, és belemorzsolom az élesztőt. A lisztet egy tálba teszem, és elkeverem a sóval, majd belereszelem nagy lyukú reszelőn a három főtt, még langyos krumplit. Hozzáöntöm a felfuttatott élesztőt, és annyi tejet, hogy közepesen lágy tésztám legyen, majd elkezdem dagasztani. Ha már hólyagos, hozzáöntöm az olajat, és ha azt is felvette a tészta, félreteszem, míg duplájára kel.





A tészta egy harmadát egy kisebb, kiolajozott tepsibe teszem, és olajos kézzel a tepsi méretére ellapítom. Tetejét megkenem lekvárral, és megszórom a mákkal. Forró, előmelegített sütőben pirosra sütjük. (Pontos hőfokot nem tudok mondani, Anyunál készítettem, az Ő sütőjében kislángon.)









 
A tészta másik felét ugyanígy egy nagyobb, kiolajozott tepsibe teszem, kilapogatom a tésztát. Tetejét jól megkenem tejföllel, megszórom sóval, majd a tészta széleit (kb. 5 cm) körben behajtom a tésztára. A behajtást is megkenem tejföllel, és sózom, majd a forró sütőben pirosra sütöm.













Ha megsült, deszkára csúsztatom, és hagyom langyosra hűlni.

Jó étvágyat!



2012. június 23., szombat

Tócsi spárgatökkel

Imádom a tócsit! De hívhatjuk tócsninak, lapcsánkának, kinek hogy tetszik :-) A tavalyi krumplit feldobtam egy kis friss spárgatökkel, de cukkinivel is tehetjük, meg persze egy mártogatóssal, és máris kész az egyszerű vacsora! Emma nem volt elragadtatva tőle, de nem csodálom, még a sima tócsit sem szereti (sajnos...). Nem baj, 3:1 arányban így is nyert a tökös tócsi!



Hozzávalók:
  • 3 közepes - nagyobbacska burgonya
  • 1 kisebb spárgatök
  • 1 tojás
  • 2 ek liszt
  • só, bors ízlés szerint

A burgonyát meghámozom és lereszelem, ugyanígy teszek a tökkel is. Összekeverem őket egy tálba, sózom, borsozom, beleütök egy egész tojást, hozzáteszek két ek lisztet, majd jól elkeverem. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítok, és evőkanállal adagolva, a masszából kis lepényeket sütök. Papírtörlőre szedem, majd még forrón tálalom.

A mártogatóshoz összekeverek egy kis pohár tejfölt egy ek majonézzel, sózom, borsozom, belenyomok fokhagymapréssel két gerezd fokhagymát. Felaprítok egy kis csomag petrezselymet,  egy szál újhagymát a zöldjével együtt, és hozzákeverem a tejfölhöz.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...