"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 10., szerda

Barbie torta

Egy régi kedves ismerősöm keresett meg, hogy kislánya 3. születésnapjára készítenék-e egy barbie-s tortát. Hát hogyne!!

Két kakaós piskótát sütöttem (egy 22 cm-est és egy 18 cm-est), mindkettőt három felé vágtam, és csokoládé krémmel töltöttem, valamint meggyel szórtam a rétegeket. Kicsit faragni kell itt-ott természetesen, krémmel pedig bevontam kívülről. Hűtőbe tettem dermedni, majd fondtant-nal és marcipánnal díszítettem.



2013. szeptember 28., szombat

Mákos kevert

A minap elkezdtem lapozgatni a Horváth Ilona szakácskönyvet, és ezt a mákos lepényt találtam benne. Mivel a meggyes-mákost és az almás-mákost is nagyon szeretjük, gondoltam, kipróbálom. Gyorsan össze lehet keverni, csak 3 tojás kell bele, és nagyon finom! Ami szintén nem mellékes, hogy nagyon jó állagú tésztát kapunk, nem morzsálódik!





Hozzávalók:
  • 3 egész tojás
  • 25 dkg cukor
  • 2,5 dl tej
  • 20 dkg finomliszt 
  • 20 dkg darált mák
  • 1 cs sütőpor
  • egy citrom reszelt héja

A hozzávalókat egy keverőtálba teszem, és gépi habverővel egyneművé keverem. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, a tetejét megszórhatjuk magozott meggyel, cseresznyével, hámozott almakockákkal, és 180 fokos előmelegített sütőben megsütöm. Kb. 20-25 perc kell neki.
Ha nem szórjuk meg gyümölccsel, készíthetünk citrommázat a tetejére, amivel még melegen vonjuk be a megsült tésztát. (Citrommáz: két - három evőkanálnyi porcukorhoz annyi citromlevet adunk, hogy sűrű massza legyen. Jól kikeverjük, és a tésztára kenjük.)


(Úgy is készítettem már, hogy 25 dkg liszt, és 15 dkg mák - mert csak ennyi volt itthon. Észre sem lehetett venni a különbséget :-))

2013. július 2., kedd

Meggyes - cseresznyés piskóta




Ez a gyümölcsös süti megint a jól bevált piskótatésztából készült, nagyobb tepsiben sütöttem, 4 tojásból. Receptet itt találtok hozzá :-) Annyit változtattam rajta, hogy belereszeltem egy citrom héját, és tettem bele egy jó teáskanálnyi fahéjat! Isteni lett, a meggy nem süllyedt le (csak ott, ahol mohó voltam, és túl sokat szórtam rá...)! Szerintem bármilyen gyümölccsel elkészíthető.
Tálaláskor szórjuk meg porcukorral!


2013. március 18., hétfő

Balázs feketeerdő tortája

Apa születésnapját ünnepeltük a hétvégén. Feketeerdő tortát kívánt, megkapta!


Első eset, hogy nem néztem utána sehol, milyen egy 'igazi' feketeerdő torta. Persze próbáltam felidézni azt az egy-két esetet, hogy amikor korábban ilyet ettem, az milyen volt.

Hozzávalók a Kriszta - féle változathoz:
- egy kerek kakaós piskóta

- 3 dl tej
- 1 cs csokoládés pudingpor
- 20 dkg puha margarin
- 5-6 ek porcukor
- 2 ek holland kakaó

- 1 üveg meggybefőtt (nálam ez rumosmeggy)
- 1 cs vaníliás pudingpor

- 4 dl habtejszín
- 2 cs habfixáló


-Először is sütöttem négy tojásból egy kakaós piskótát (a lisztből kivettem 3 evőkanálnyit, és hozzáadtam ugyanannyi holland kakaóport).

- Megfőztem 3 dl tejben egy csomag csokipudingot, és amíg hűlt, kikevertem 20 dkg margarint 5 ek porcukorral, és 2 ek holland kakaóporral. Kanalanként hozzákevertem a kihűlt pudingot, és habosra kevertem a krémet.

- Két évvel ezelőtt tettem el rumos meggyet, volt még belőle szerencsére két üveg a pincében. Az egyik üveget kibontottam, és leöntöttem a meggyről a levet. A fele meggyet félre tettem (és a levéből is egy keveset, a piskótalapokat meglocsolni), a másik adagot a levével együtt feltettem a tűzre. Három-négy ek meggylével kikevertem egy csomag vaníliás pudingot, és besürítettem vele a meggylevet-meggyeket.

- 4 dl tejszínhabot felvertem 2 csomag habfixálóval.

- Majd összeraktam a tortát!

A kihűlt piskótát 3 felé vágtam, az alsó lapot meglocsoltam meggylével, majd megkentem a csokoládés krém felével, és megszórtam a félretett meggyel.
Rátettem a második piskóta lapot, erre simítottam rá a vaníliapudinggal besürített meggylevet-meggyeket. Ráhalmoztam a fele tejszínhabot.
Beborítottam a harmadik piskótával, azt megkentem a maradék csokikrémmel, a tetején eloszottam a tejszínhab másik felét, majd meggyel és csokilapocskákkal díszítettem.

Nem mondom, méretes süti lett, de voltunk rá vagy tizenöten...


Isteni lett!

2013. február 26., kedd

Csokitorta variációk (cicás és rumos meggyes)

Az első tortát egy szöszi tündérke kapta 4. születésnapjára. Nem volt komoly megkötés, csupán annyi, hogy csokoládés legyen és cicás. Nézelődtem kicsit, gondolkodtam, milyen legyen, így született meg Ő:












A tészta receptje Kiskuktától van (egy ideje kizárólag ezt sütöm, ha tortát készítek, nagyon bejött!), a csokikrém PiciJucit dícséri :-) A cicát és a torta oldalán lévő tappancsokat natúr marcipánból készítettem.



A második torta egy 'mini' variáció, 17 cm-es tortaformában sütöttem hozzá a piskótát.
Tölteléke margarinnal habosra kevert csokoládépuding, két evőkanál holland kakaóval felturbózva. A piskótarétegeket a két évvel ezelőtt eltett rumos meggybefőtt levével locsoltam meg, és a krémet meggyel szórtam.





2012. október 18., csütörtök

Máglyarakás meggyel (is) szórva

Életemben egyszer ettem máglyarakást, és akkor nem voltam elragadtatva tőle... Bár akkoriban egyenesen gyűlöltem a mazsolát, talán ez volt az oka. A mazsival már kicsit megbarátkoztam azóta, de most sem kockáztattam: meggyel szórtam meg helyette a sütit.
Összehasonlítási alapom nincs, és elfogult vagyok: nagyon finom lett! Nem is kísérletezek tovább, ez a bevált recept a mi máglyarakásunkra :-)

Egyébként Apa kedvére készült!





Hozzávalók:
  • 4 db tegnapi zsemle (kifli)
  • 2 tojás
  • fél liter tej
  • 10 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 5 dkg olvaszott margarin
  • kb fél üveg magozott meggy (jó két marék)
  • 10 dkg darált dió
  • 3 alma
  • 2 ek baracklekvár
A tojás sárgákat kikeverem a cukorral, vaníliás cukorral és a margarinnal, majd hozzáöntöm a tejet, és elkeverem vele. Ebbe a keverékbe teszem bele a felszeletelt zsemléket, hogy jól megszívják magukat. Ha az összes folyadékot magukba szívták, egy kisebb (20*30) sütőtálba teszem, amit előtte zsírral kikentem.
A zsemlék tetejére potyogtatom a meggyet, és meghintem a darált dióval.




Az almákat meghámozom, kimagozom, és vékony szeletekre vágom. Ezekkel az almaszeletekkel beborítom a máglyarakást, és 200 fokon 25 percig sütöm.
Míg sül, a tojáfehérjéket kemény habbá verem, majd óvatos mozdulatokkal, hogy ne törjem össze, belekeverek 2 ek baracklekvárt.




Ezt a barackos habot rásimítom a sütire, és még további 15 percig visszateszem a sütőbe, míg a hab megemelkedik, és pirosra sül.


Az eredeti recept a Horváth Ilona szakácskönyvben található.

2012. június 12., kedd

Eperlikör, meggylikör


Pár héttel ezelőtt olvastam az eperlikőrről, gondoltam, a meggylikőrhöz  hasonlóan (amit már évek óta csinálok) megpróbálom elkészíteni. Kóstolni úgy 4 hét után lehet (az elkészítéstől számítva), és ebből – az én esetemben - már kettő eltelt :-)!

Hozzávalók: eper, cukor, 1 rúd vanília, vodka

Az epret jól megmosom, megtisztítom, és a hibátlan szemeket kristálycukorral rétegezve egy fertőtlenített befőttesüvegbe teszem, míg tele lesz. Egy félbe hasított vaníliarudat is beleszuszakolok az üvegbe, majd felöntöm annyi (jó minőségű) vodkával, hogy teljesen ellepje a cukros gyümölcsöt. Celofánnal lekötöm a tetejét, kupakot csavarok rá, és mehet a spejzba. Néha nem árt neki, ha óvatosan összerázzuk.
A meggylikőr ugyanígy készítem, csak vaníliarúd nélkül.


Elkészítéskor


















Ezen a képen éppen két hete érik a likőr :-) Az eper alatt teljesen elolvadt a cukor, és jól látni a pici vanília pöttyöket is.


4 hét után leszűrtem:
bal oldali az eperlikőr, jobb oldali a meggylikőr.


2012. június 7., csütörtök

Meggyes kevert süti

Ez az a süti, amihez biztos mindenkinek van már egy bevált receptje! Nos, lássátok az enyémet. Egyszerű, nagyszerű, sohanemelég kategória. Persze lehet bármilyen gyümölccsel készíteni, sőt, ha egy kis vaníliasodóval kínáljuk, ünnepi édességé varázsolhatjuk!




Hozzávalók (egy kisebb tepsihez):
  • 1 kis pohár tejföl
  • 2 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 cs sütőpor
  • 25 dkg finomliszt
  • 1 citrom reszelt héjja
  • 1 tk őrölt fahéj
A tetejére:
  • kb. 60 dkg meggy a
  • + 1 cs vaníliás cukor
A tészta hozzávalóit egy keverőtálba teszem, és kézimixerrel kikeverem. Egy sütőpapírral bélet tepsibe (sütőtálba, vagy piteformába) teszem, és megszórom magozott meggyel, majd a meggyre rászórok egy csomag vaníliás cukrot is.

Sütés előtt


180 fokos előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készül el.


... és utána




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...