"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étcsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étcsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 31., vasárnap

Francia csokoládétorta





Csokoládéimádók tortájának is hívhatnánk, nemes egyszerűséggel, brutálisan finom!!!
A recept a  Praktikák sok gyerekhez blogról származik, tényleg nagyon gyorsan "össze lehet dobni", csak bírjuk ki a pár óra várakozást, míg a ganache megszilárdul a tetején.


Hozzávalók:
10 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
15 dkg cukor
3 tojás
2 ek kakaópor
15 dkg liszt


A tetejére (ganache):
20 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín

 Egy keverőtálban a csokit és a vajat olvasszuk össze - lehet gőz felett vagy mikróban. Adjuk hozzá a cukrot, majd üssük bele egyesével a tojásokat, minden tojást dolgozzunk bele jól a masszába ( gépi habverővel ez gyorsan megy). Keverjük bele a kakaóport és a lisztet, öntsük sütőpapírral bélelt 26 centi átmérőjű tortaformába, majd előmelegített, 180 fokos sütőben süssük kb. 15 percig, semmiképp ne süssük túl, inkább maradjon kicsit lágy a közepe (mint a brownie-nál). Hagyjuk kihűlni.
A tetejére olvasszuk össze a csokit és a tejszínt. Kevergessük addig, amíg fényes, egynemű masszát kapunk, majd óvatosan öntsük a tortagyűrűvel körülvett kihűlt tortalapra, és tegyük hűtőbe, amíg meg nem dermed.
Egy kis cukrozatlan kakaóporral megszórva tálaltam.




2014. augusztus 18., hétfő

Triplacsokis sajttorta

Ezzel a tortával már régóta kerülgettük egymást... Most érkezett el az alkalom, hogy elkészítsem :-)
(Igaz, nem magunknak készült, úgyhogy hamarosan ismét meg kell csinálnom, hogy mi is megkóstolhassuk!)





Rita konyhája receptjét vettem alapul, egy-két apró módosítással. Igazán látványos, csokoládé imádóknak való torta született!

Hozzávalók:
  • 25 dkg kakaós győri édes keksz
  • kb. 10 dkg olvasztott margarin

  • 1 kg szobahőmérsékletű mascarpone 
  • 3 dl tejszín
  • 3 csomag zselatin fix - amit nem kell főzni
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg tejcsokoládé
  • 20 dkg fehércsokoládé
  • 1 ek holland kakaópor
  • 2 ek kókuszreszelék, amit simára daráltunk

  • tetejére csokoládéforgács díszítésnek
Egy 26 cm-es kapcsos tortaforma aljába sütőpapírból megfelelő méretű kört vágok ki.
A kakaós kekszet a botmixer aprítójában morzsásra darálom, majd az olvasztott vajat apránként hozzáadagolva kézzel "összegyúrom", míg olyan állaga lesz, hogy bele tudom nyomkodni a tortaforma aljába. Hűtőbe teszem dermedni.

Elkészítjük a rétegeket: a krémsajt harmadát keverőtálba teszem, felhabosítom a mixerrel. Gőz felett felolvasztom az étcsokoládét, és hozzá keverem a krémsajthoz, egy ek holland kakaóporral együtt. Majd kissé felverek 1 dl tejszínt és hozzákeverek egy csomag zselatin fixet, majd kézzel, óvatosan a csokis krémsajthoz keverem. A keveréket ráöntöm a keksz alapra, és hűtőbe teszem dermedni, kb 20 percig. Fontos, hogy rendesen megdermedjen, hogy a következő réteg ne keveredjen vele.

Jöhet a követkő, tejcsokis réteg: ugyanúgy járunk el, mint az előző esetben, csak kakaópor helyett egy ek kókuszt keverünk a krémhez. Óvatosan öntsük az étcsokis réteg tetejére, és tegyük vissza a hűtőbe dermedni.

Az előzőek mintájára elkészítjük a fehércsokis réteget.



Pár óra múlva vízbe mártott, vékony pengéjű késsel óvatosan elválasztottam a karikát a tortától, és óvatosan levettem róla.
Tetejét csokoládé forgáccsal díszítettem.


2014. szeptember 5.
Ismét elkészítettem, jeles, 50. születésnapra:

2014. augusztus 12., kedd

Csokoládés diótorta

Apósom 60. születésnapjára sütöttem ezt a tortát. Eredetileg kávésat gondoltam, de aztán nem kockáztattam, gondolva a 4 unokára, inkább biztosra mentem, és valóban jó választás volt ez a torta!
Mivel Papa nem szereti a marcipánt, nem burkoltam be a tortát, de egy sebességkorlátozás táblát azért kapott a közepére (a gyerekek pillanatok alatt elpusztították...) :-)



Piskóta: alaprecept innen, 26 cm-es formában sütve, a liszt adott részét darált dióval helyettesítettem.

Krém: 2 csomag csokoládés pudingport elkevertem 1 púpozott evőkanál holland kakaóval és egy ek cukorral, és így főztem meg 5 dl tejben. 25 dkg puha ráma margarint habosra kevertem 7 ek porcukorral, majd kanalanként kihabosítottam a kihűlt pudinggal is. Végül egy tábla olvasztott étcsokit kevertem még hozzá, és ezzel töltöttem meg a 3 részre vágott piskótát.

Tetejét csokiba mártott dióval, olvasztott csokoládéval és diódarabokkal díszítettem.


2013. december 15., vasárnap

Narancsos csokoládétorta

Egy fiatalember születésnapjára készítettem ezt a tortát. Mindenképpen téglalap alakút kértek, és narancsosat. Férfiember lévén gondoltam, étcsokoládéval kiegészítve tuti lesz a siker, és igen, valóban :-)


A piskótát a szokásos recept alapján készítettem, kétszer 3 tojásból sütöttem a piskótát hozzá.

A krémhez 3 csomag csokoládés pudingport felfőztem 6 dl tejben. 2 kocka margarint habosra kevertem 12 ek porcukorral, majd kanalanként hozzákevertem a kihűlt pudingot. Beleszitáltam 3 ek holland kakaóport és belecsorgattam egy tábla felolvasztott csokoládét is, és jól kikevertem.
Ezzel töltöttem meg a lapokat, melyeket narancslével meglocsoltam, és a középső réteget megszórtam apróra kockázott narancsdarabokkal is. A maradék krémmel bevontam a tortát, és díszítettem.




2013. május 11., szombat

Pischinger szelet - csokoládés ostya

Az utóbbi időben 'rákattantam' TücsökBogár konyhájára, ami persze nem meglepő, hiszen isteni süteményeket, fagylaltokat találok nála! Legutóbb ezt a Pischinger szeletet néztem ki, amit ma gyorsan össze is dobtam, persze titokban, mert holnapra lesz az igazi, és addig illik eldugni, különben még délután elfogyna...





Hozzávalók:
  • egy csomag ostyalap (én is Mogyit vettem, ebben öt lap van)
  • 10 dkg margarin
  • 20 dkg cukrozott, sürített tej
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 marék sótlan, pirított, apróra vagdalt mogyoró
A margarint a sürített tejjel és a kockára tördelt étcsokival kis lángon felolvasztom, fantasztikusan fényes, sűrű csokikrémet kapok. Langyosra hűtöm, majd sorra megkenem az ostyalapokat, megpróbálom egyenlő arányban elosztani a krémet (két-három ek. laponként). Az apróra tört mogyoróval minden réteg krémet megszórok.
A legfelső ostyalapot nem kenem be semmivel, így 'gyerekbarát' (vagy anyabarát?) a süti, magyarul nem fogunk mindent összekenni vele :-)

A tetejét beborítom sütőpapírral és nehezéket teszek rá - két könyv megteszi. Legalább pár órát pihentetjük, de inkább várjuk másnapig, akkor szeleteljük (ha kibírjuk).

(Kibírtuk, másnap felvágtuk, iszonyú finom!!)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...