"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)

2014. október 22., szerda

Főzött só-liszt gyurma

Szerepel a blogon egy gyurma már, de azt főzés nélkül készítettem. Egy ideje viszont csak a főzöttet használom (ha van időm megcsinálni, persze), fantasztikus állaga van, és hónapokig (!!) eláll a hűtőben.
A recept innen származik. Mindent ennek megfelelően készítettem, egyszerűen szuper! Most hétvégén egy augusztusi gyurmát vettem elő a hűtőből, azzal játszottak a lányok, íme a végeredmény:

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 2 ek finom szemű só
  • 2 ek olaj
  • 1 tk borkősav vagy citromsav - hogy nem penészesedjen meg
  • 3 dl víz

Érdemes dupla adaggal kezdeni!
A hozzávalókat beleöntjük egy fazékba, és kis lángon, folyamatos keverés mellett elkezdjük főzni. Pár perc múlva besűrűsödik, na ekkor ne adjuk fel a keverést!! Amikor egy nagy gombócba összeáll, borítsuk ki a konyhapultra, és óvatosan gyúrjuk át. Ha túl forró, én le szoktam takarni egy benedvesített konyharuhával, így hűlik is és nem szárad ki. Ha már szobahőmérsékletű, nejlonzacskóban tárolom a hűtőben.
Amennyiben színes gyurmát szeretnénk, a vízhez keverjünk ételfestéket, és úgy főzzük meg. (Bár én jobban szeretem nem színezni, mert így a kiszáradt gyurmafigurákat be is lehet festeni!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...