"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)

2012. augusztus 12., vasárnap

Én kis kertem kerteltem...

Végre kezd alakulni az udvar és a kert formája, úgy látszik, kellett hozzá pár év, hogy kiforrja magát :-) Küzdöttem magammal (és Balázzsal is kicsit), hogy kell-e nekünk konyhakert, lesz rá energia és idő, hogy rendben legyen, mekkora helyet vegyünk el az udvarból, és hasonló kérdések merültek fel... Ezt tavasszal megoldottuk úgy, hogy csináltunk pár magaságyást, így van hol kapirgálnom (néha a lányok is segítenek már), Apa meg egyszerűen körbenyírja az ágyásokat, így mindenki boldog! A málna és a szeder a kerítés mellé került, nem okoz gondot az sem.
Az előkertet pedig "kineveztem" fűszerkertnek, oda is került egy ágyás azoknak a növényeknek, amit évente újra kell vetni - metélő, fodros petrezselyem, bazslikom. Sok növényt kaptam anyósomtól és barátoktól, ismerősöktől, úgyhogy szinte minden van már, amit használunk a konyhában. Mivel most ültettem tavasszal a nagyját, jövőre már biztosan csodaszép kiskert lesz :-) Viszont most van itt az ideje a fűszernövények begyűjtésének, téli tartósításának, de ez már egy új bejegyzés lesz :-)
Szerencsére sok paradicsompalántám lett, úgyhogy a fűszeresbe is tettem párat, a lányok imádják a kis, sárga körteparadicsomot! Az még nem érik, de mutatom majd a termést.


Kezdjük a fűszeressel!










Fodros petrezselyem, metélő petrezselyem, két féle bazsalikom, lila bazsalikom, lestyán (ő átültetésre vár, majd ősszel), metélő fokhagyma (nem látszik ki szegénykém), oregánó és a túlvégen az édeskömény





Ez pedig a hátsó kert, ilyen ágyásokkal indultam tavasszal:



Répa, zöldség és saláta volt az egyikben, másikban hagyma (lila is), harmadikban retek és pici borsó kapott helyet. Miután letermett, aminek le kellett, jöttek a palánták: zeller és karalábé, és a sok paradicsom! A kert sarkában paprika is nődögél.










Az első termések!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...