Kovászos uborka I.

Életem első kovászos uborkáját raktam el pár napja. Anyukámnak sosem sikerült, úgyhogy pár éve nem is próbálkozik, engem meg sikeresen elijesztett attól, hogy kipróbáljam. Eddig. A zöldségesnél szinte megszólaltak az ubik, hogy az én üvegembe akarnak kerülni, úgyhogy kalandra fel, legfeljebb lapítok, ha nem sikerül…

Az uborkákat jól megmostam, végüket levágtam, és két- három helyen hosszában bemetszettem őket. Egy jó csomó megmosott kaprot az üveg aljára tettem, szépen elrendeztem az üvegben az uborkákat (mondhatni beszuszakoltam őket), és két gerezd megtisztított fokhagymát dobtam még a tetejére. Öt literes az üveg, ezért kb. 3 liter vizet tettem fel a tűzre, literenként egy evőkanál sóval, és felforraltam. Még forrón az uborkára öntöttem, tetejére egy szelet fehér kenyeret tettem, meg egy kistányért, és kitettem egy jó napos helyre.

Ahonnan este be kellett hoznom, mert viharfelhők gyűltek, amik persze másnapra is maradtak, úgyhogy igazából fél napig tudott csak a napon érlelődni az ubi (beköltöztettem a télikertbe, gondolván, ott jó meleg van).
Viszont már másnapra isteni illata lett, és opálosodott a víz. (És kezdőként elkövettem azt a hibát, hogy nem tettem alá tálcát, így az asztalra, majd a földre folyt a sós lé…)

Harmadnap este szedegettem ki az 5 literes üvegből, és tettem át őket kisebb, csavaros tetejűbe, a hűtőbe. Én sósabb ízt vártam – valószínűleg hiányzott még az a napocska -, de így is finom lett (bizonyítja, hogy Emma hármat evett meg egymás után, alá natúr).

Szóval lesz második felvonás, csakazértis…